... hogy melyikotok kap ertesitest az uj bejegyzesekrol.

Bevallom, total elfelejtettem, hogyan is kell bejegyzest irni? Idoutazas.

Illetve nagyon úgy néz ki, hogy én integetek Amerikának búcsút január elején. Legrosszabb évszakban költözöm haza, szürkeség, hideg, latyak, szürkeség, szürkeség... de kit érdekel mindez, amikor a barátaim mosolya fog várni. Ugye?

Hát nagyon úgy néz ki, hogy most már nincs visszaút és el tudom mondani nektek, hogy nagy lépésre szántam el magam (nem facebook publikus azért még). Az itteni főnök kapott egy új munkát a legnagyobb főnöknél, ott fent a várban. És hívott menjek vele. Mivel olyan a munka, amit kerestem, a főnökömet ismerem és csak kölcsön adnak oda, ezért nem tudtam nemet mondani.  

Persze ez azt is jelenti, hogy el kell szakadni New York-tól, ami nem egyszerű. Erről irodalmi művek is születnek (tényleg, konkrétan van egy könyvem, ami csak ilyen történetekkel van tele). Én már egy jó ideje kűzdök azzal, hogy mi lesz akkor, ha ez a döntés megszületik. Meg azt is elég nehezen viseltem, hogy nem tudtam, hogy meddig vagyok itt és mindent átmenetnek éltem meg. És akkor most egyik napról a másikra döntenem kellett és bakker döntöttem. Majd üres tekintettel bámultam a monitort fél óráig. Majd felmentem a lakásba és sírtam. Majd megnyugodtan és elkezdtem rendszerezetten rendbetenni a lakásom, átpakolni, selejtezni (és vásárolni) 

Most úgy vagyok, hogy kis dobozba elzártam az agyamba, hogy megyek. És csak élvezem, hogy itt vagyok, de nem vagyok szomorú. Komoly to do listám van. Sorra kell járjam a kedvenc helyeimet, illetve gyorsan meg kell csináljam azt amire eddig nem volt időm (pl. korcsolyázni a Rockefeller előtt, esetleg meghalltagni Woody Allent ahogy játszik). December 10-tól kicsit pakolok, de mellette NAPKÖZBEN jógára fogok járni, meg múzeumokba és sétálni fogok a hideg télben, karácsony előtt, mert akkor olyan jó hangulat van. És persze sok időt töltök az itteni barátokkal.

De közben már otthon vagyok agyban. Lakást rendezek be, kocsit veszek, kutya parkot fedezek fel, unokaöcsikkel játszom, szülőkkel vasárnapi ebédelek, veletek random pillanatokban beszélgetek, utazom Európában, borozgatok a 400-ban új helyeken és új emberekkel ismerekedem. Egy új élet, egy új világ és egy új én. Kit érdekel, hogy szürkeség lesz és eső? Két-három hónap és itt a tavasz.  

Hipotézisem szerint az edzők jóképűsége (és kockás hasa) és az edzésre járó gyerekek száma között pozitiv korreláció áll fent.

Ma itt járt átutazóban Bogrács és a párja! De jó volt őket látni, még akkor is ha csak pár órát tudtunk együtt tölteni.

Manócska jól meglepett minket, amikor Bográcsék érkezésekor a nyüzsgő pályaudvaron azonnal odabújt Bogrács úr lábához. Vagy az aurája lehetett nagyon szimpatikus vagy a zsebes nadrágokra bukik a kislányom, minden esetre nagyot néztünk :)

A tudattalanom igyekezett itt tartani a kedves látogatókat, ugyanis a reptérre menet elszalasztottam az autópályáról a helyes lehajtón lekanyarodni... Gyertek máskor is! Többiek, gyertek ti is!

mármint a gyerekes blogból...

Gyerekek, ne menjetek ennyi időre az anyátokkal sehova!! Na, jó most dramatizálok, mert anyukám láthatóan mindent megtesz és próbál alkalmazkodni, de hát... maradjunk annyiban, hogy nem sikerül neki. Az előző lakásban rosszul volt attól, hogy a nyolcadikon lakunk és hogy 1. ő fél a magasságtól (tényleg), 2. tilos a lakásban és az épületben (így a teraszon is) cigizni, 3. nem tud főzni, mert nincs miben, 4. a világ végén vagyunk. Aztán megszokta és nem akart költözni! Szerencsére itt is tetszik neki.

De szegény unatkozik. Először ugye arra gondoltam, hogy tényleg szegény, csak a gyerekekhez tud szólni egész nap... de az az igazság, hogy az egyetemen általában én sem szólok túl sok emberhez, öt napból négyben egyedül dolgozom az irodámban és őszintén szólva élvezem. Basszus, nem is emlékszem, hogy mikor tudtam utoljára huzamos ideig nem éjszaka dolgozni. Szóval, mindegy értem, de most megismerkedett emberekkel, este megnézi az otthoni híreket, igyekszem délután haza, nem is minden nap megyek be, beszélgetünk, minden... és este mellém ül, hogy mit nézel a gépen? Azt, hogy hol van játszótér. És hol van? És raktál fel képet a facebookra? Kénytelen vagyok felrakni. Akkor meg: ki nézte meg? Jaj, azt ott XY unokája? Mutasd már! Basszus lányok, ő az igazi facebook- generáció, nem én, én egy kicsit terhesnek látom, ő meg imádja! El se hiszem. 

Aztán jön a kérés: vegyünk apunak nadrágot. Jó, vegyünk. Milyet- kérdezem. Nem tudom, jön a válasz. Jó, akkor hosszút vagy rövidet... jaj, tudod, olyat mint az a nagyon jó fehér volt neki, azt is Amerikában vettünk tíz éve. NÉzd meg az interneten, jön a kérés. DE MIT? kérdezem én, anyukám meg néz, hogy mi a baj, nézzem meg a neten, azon minden rajta van. Mission impossible, de megpróbálom, tudom, hogy Gergő nadrágjait hol vettük, megnézem van-e online boltjuk. Van, mutatom a rövid, fehér nadrágokat anyunak. NA, de hányas kell? Ja, azt nem tudja. Hát, olyan, ami elég nagynak néz ki. A neten, érted!!!

Szóval, ragozzam még? llyen lehet a fiúknak a háztartásbeli feleséggel? Pedig nem szólhatok, mert aranyos, segít, játszik a gyerekekkel, látom, hogy fárad, de nem szól, én csak dolgozzak, használjam ki... tehát messze megpróbál jófej lenni... 

Szerencsére az új lakásban van külön szobája, különben azért megőrülnék :-)))

Én nagyot hibáztam. Sokkal jobb kutatási témát is választhattam volna, mint például ők: Kulturális antropológiai expedíció a Szigeten.

Grrrr!!! Nagyon nem szeretek csomagolni! Mindig nyomaszt, hogy vajon mit felejtek el betenni. Pedig lassan el kell kezdenem, mert a jövő hét elején irány haza - juhéjjj! Még szerencse, hogy fél éve érkeztünk, így áttekinthetőek az ingóságaink, illetve a célállomáson is minden beszerezhető. De ez lesz az első nagy út, Manócskával, aki többé már nem egy kis növény-állat, konkrét igényei vannak. Ezért odafigyelek majd, hogy a kedvenc cuccai velünk jöjjenek nyaralni, úgymint: Baba, Dudu, Kutyus, képes könyvek, etetőszék(!). Még hezitálok, hogy a kedvenc plüssállat is velünk tart-e, ugyanis akkora, mint a gyermekem. Még szerencse, hogy teherautóval megyünk nyaralni :)

Itt szeretném feljegyezni az utókor számára, hogy ma este Lila Lisa becsípett. Pontosítok: itt szeretném feljegyezni az utókor és a távollevők számára, hogy ma este Lila Lisa IS becsípett. S. Pötyi józan maradt és mindenkit hazafuvarozott. A többire meg nem emlékszem, de valami olyasmi, hogy a férifakat hagyni kell vadászni (mondjuk ezt tutit nem én képviseltem), meg a negyven százalékot húsz-húsz arányban kell megosztani, ha a nők természetes késztetésük alapján negyven, a férfiak meg húsz százalékban vigyáznának a gyerekre. Mert ez az esélyegyenlőség. És ezzel még Lila Lisa is egyet tudott érteni.

Most veszem észre magamon, ahogy pakolom el a játékokat egyre csak az jár a fejemben, hogy "ica tolla motolla, ketten ülünk egy lóra"...... Hogy lehet ezt kikapcsolniiiii???

(Nem megyek többet kerekítöre, az tuti....)

A mai napon, igen a mai napon, szük fél év diéta/éhezés után felhúztam az s-es bördzsekim cipzárját, és már tudok benne LÉLEGEZNI is. Ha már itt tartunk, kell vennem egy újat:)))

Az úgy volt, hogy volt nekünk egy nagyon unalmas értekezletünk, ahol elmondtak sok-sok unalmas infót, én majdnem elaludtam mert Pöttöm baba egész éjjel fogzott, természetesen a vállamon és így csak arra koncentráltam, hogy megfelelő időben bólogassak és mosolyogjak, legalább nagyjából... Merthogy már megint egy együttműködés, a nagyon aktív (és teljesen idióta) kollégákkal és ide is meg oda is menni kellene, meg reprezentálni, de mi nem megyünk, mert kicsik vagyunk és kevesen vagyunk, pedig a láthatóság, főleg nemzetközi szinten mennyire fontos lenne, és van is pénz most utazni, dehát ugye reggel kimenni, másnap este hazajönni, kinek kell ez, dehát ez munka, nem szórakozás és menni kéne, de ki megy? Senki. Én igyekeztem meghúzni magam, engem hagyjanak békén, utazom én eleget, dolgozom én eleget, a fene akar még egy hülyeséget bevállalni, ami nem is az én témám és utálom is (az európaizáció hatása a magyar parlament működésére, fúj!).

A fönőköm végül belátja, hogy itt aztán senkit sem beszél rá az utazásra, sóhajt és azt mondja: "jó, akkor megírom Brüsszelbe, hogy nem megyünk!"

MI VAN??? BRÜSSZELBE?? Úgy ugrottam fel mint a pinty, hogy igazából én de, hű de átgondoltam és most ebben a másodpercben jut eszembe, hogy van egy nagyon jó barátnőm Brüsszelben, akit látni akarok de nagyon, hogy ez egy érdekes téma és csak egy estét nem lennék itthon és megoldom én és persze előadok is, igény szerint énekelek és táncolok hozzá, csak légyszi, válasszatok engem!!!

Választottak.

Grand Plié MEGYEK!!!!!!!!

Ma nagyon megsajnáltam magam, biztos azért, mert tegnap a játszótéren klasszik "mami módon" megfáztam: ugyanis a gyerekeknek vittem vékony pulóvert, vastag pulóvert, kendőt és vékony kis sapkát, amiket szépen fel is adtam rájuk, ahogy hűvösödött az idő, én viszont ott maradtam egy szál rövidujjuban és lám, lám meg is fáztam. Szóval ma jó náthásan, fejfájósan és rosszkedvűen ébredtem és arra gondoltam, hogy igazból nincs kedvem semmihez. Aztán rájöttem, hogy de, lenne kedvem egy csomó mindenhez, csak egyik tevékenységben sem kapnának szerepet se a lányok, se a házimunka, sőt még a férjem sem. Mert mit szeretnék csinálni? Hát, például szeretném megnézni a fényképezőgépen tárolt képeket és átválogatni őket. Ne adj isten, kiválasztani az elmúlt egy (két?) év terméséből, amit elő szeretnék hívatni, hogy folytathassam a fényképalbumunkat. Vagy szeretnék egy cukkini carbonara-t főzni, de úgy, hogy közben senki sem tör az életemre (Pöttöm ugyanis hajlamos kiskocsikat pakolni közvetlenül a hátam mögé főzés közben...) és senki sem veszi ki a kezemből a fakanalat/sózza meg az ételt/érdeklődi meg, hogy miért ebben a lábosban csinálom (nem, itt nem a gyerekre célzok..). Vagy szeretnék egy kicsit tévét nézni, mondjuk olyan sorozatokat, amiket már több hete/hónapja/éve kinéztem magamnak: Downtown Abbey, Társasjáték, Mr. Selfridges, Mad Men, Terápia... és még sorolhatnám. Leülnék a nappaliban, odakészítenék magamnak egy teát, bekapcsolnám a tévét és várnám, hogy jobban legyek vagy legalábbis elaludjak egy részen... Hű, de jó lenne!

Komolyan, az elmúlt egy évben semmilyen sorozatot nem néztem - vagyis nem igaz, a múlt héten lázadtam és elővettem az Ally McBealt és megnéztem négy vagy öt részt belőle! - de előtte és azóta sem. A fent említett sorozatok közül a Downtown Abbeyből láttam másfél évadot, a Mad Menből meg egyet. A többiből meg semmit. A fényképekről, meg a cukkiniről már ne is beszéljünk.

Ráadásul elvleg még nem is panaszkodhatok, mert ez a félév messze nyugodtabb mint az első volt, hetente csak kb. két este dolgozom, néha már mozogni is eljutok (heti egyszer úszom) és az elmúlt egy hónapban kétszer is volt randim a férjemmel, sőt csütörtökön újra megyünk Rufus Wainwright koncentre. Ja és ma délután három órán keresztül egyedül voltam itthon, mert a betegségre hivatkozva (jogosan) lemondtam az ebédet a haverjainkkal, így Gergő egyedül vitte el a lányokat. De persze ahelyett, hogy sorozatot néztem volna, gyorsan rendet raktam a gyerekszobában (hiszen, ha itthon vannak, akkor azt nem lehet).  

Szóval, mégcsak bezárva/kimerülve/elásva sem vagyok, tényleg, egész normális életet élek. Olyan klasszik anyuka életet. Amiből most egy kicsit elegem van...

Sosem értettem a családon belüli erőszakot.

De most simán lehet, hogy apró, szilánkos darabokra töröm a férjem fején az ipadot.

Jó utat, kedves Grand Plié, vigyázzatok Magatokra!!!

A kimaradtak kedvéért egy kis szubjektív összefoglaló a karácsonyi gagyi partiról: TÖK JÓ VOLT!!! Jaj, Lányok, komolyan, az ünnepi időszak fénypontja volt a buli, ennyit régen röhögtem/lelkiztem/panaszkodtam :-)

Azt hiszem az est középpontjában ez a poszt állt, ne olvassátok el, marhaság, a Nő munkája a férfi??? Na, ne már! Ezt egy idióta írta, amit Lila Lisa is megerősített, ugyanis ő ismeri a cikk íróját, egy divatbemutatóról, ahol S. Pötyivel volt és az író szörnyű vadász-ruhában volt, meg az online dating portálokról is ismerhetjük, ahol nézeteivel nem sikerül túl sok nőt levadásznia. Mondjuk abban azért megegyeztünk, hogy a férfi önmagában egy másodállás, ugyanis tényleg menedzselni kell, meg coachingolni, meg tűrni a hülyeségeit és kibírni őt, ha huzamos ideig otthon van, na de mindezt főállásban??? Egyetlen résztvevő volt, aki elvileg ezt el tudná képzelni, de ő kívülálló volt, így nem számít. Szóval ezen háborogtunk egy kicsit, miközben egymásra licitáltunk milyenhülyékapasik sztorikkal, egyenlőre döntetlen az állás.

Persze beszélgettünk sokkal hasznosabb témákról is, Lila Lisa például megosztotta velünk a hatékony edzés alapelveit, amiket most megörökítek az örökkévalóság számára is:

1. intervallum-edzés – sokkal hatékonyabb mint ha huzamos ideig egy pulzusszám mellett tolod

2. ne egyél edzés előtt legalább két órával – a magyarázatra már nem emlékszem, de valami a glükóz raktárakkal, mert akkor már a tartalékból használ a szervezet?

3. ne hagyd abba a mozgást edzés után – mert még egy-két óráig megy a zsírégetés, ha bármit mozogsz (lásd: sétálj haza az edzőteremből) vagy mi

4. edzés után, ha éhes vagy (márpedig vagy, mert előtt nem ettél, lásd fent), akkor fehérjét kell enni, nem szénhidrátot (a banánturmix tehát nem jó), mert edzés közben az izmokból is elszív valamit a test és azt kell visszatölteni, hogy a zsír fogyjon, ne az izom.

Ennyire emlékszem, de Lila Lisa még biztos kiegészít majd, mert ő ugyanezt 160 oldalon keresztül olvassa, szegény, mármint még nem olvassa, most gondolkodik rajta, hogy olvassa-e, mert ez nem a spanyolviasz, egy barátnője mégis megírta és még az is lehet, hogy kasszasiker lesz. Igaz ő azt a forradalmi gondolatot is beleírta, hogy a fogyás a fejben kezdődik el, szóval én a mai naptól vékony nőként gondolok magamra, majd meglátjuk mi lesz.

Hiába osztotta meg velünk a fenti tanulságokat, azért még nem hagytuk békén Lila Lisát, elkerülhetetlenül ő lett a házi pszichológusunk, ezért jól kikérdeztük a second most popular témánkról, az anyáinkról, főleg a mártír-típusokról, akik a szomszédot is megmentik, hát úgy néz ki, a helyzet menthetetlen. Viszont egy érdekes mintázat rajzolódott ki a résztvevők körében, mégpedig az, hogy az anyósok használhatóbbnak tűnnek, ők multitaskingra is képesek, a gyerekre is vigyáznak és az ebédet is megfőzik. A családi hálóban szó esett még a sógorokról, akik szintén férfik és eljárnak háztetőfedés címszó alatt sörözni, otthagyva Lila Lisát két kis cuki, édes tündér energiavámpírral. Még jó, hogy van kertjük!

Pliének nem lesz viszont kertje, de ez lehet, hogy jobb is, mert neki networkingelnie kell kint a messzi országban, ugyanis sok-sok infóra van szüksége a helyi kismamáktól – külön pont jár azért, ha esetleg magyarok. Neki most kell feltankolnia, mert nyáron hozza csak haza kis tündérét, szóval kapott hasznos tanácsokat arról, hogy milyen gyógyszert vigyen és hogy ne aggódjon, mert meg tudja oldani! Ugyan dobozolni nem tudunk vele, de például aktívabban tudjuk írni a blogot :-)

Voltak jó hírek is, Ally például nyáron elmegy Svédországig, hogy ott gyalogoljon egy csomót a szerencsés kiválasztottakkal, egy nemzeti parkban, ahova csak keveseket engednek be, hát én irigylem rendesen. Közben meg elismerést is kapott (bár ezt lehet, hogy csak én tudom, hát akkor most már ő is tudja), ugyanis röviden összefoglalta patchwork családi helyzetét a kívülállóknak, akik később igen elismerően nyilatkoztak család-menedzselési képességeiről. A kívülállók egyébként még azt emelték ki, hogy milyen nagyon menőek vagyunk, hogy skypeon felhívjuk Mr. Big Fant, de mondtam, hogy ez nem jófejség, hanem egyszerűen nagyon hiányzik! De most már csak kicsit kell várni és itt lesz közöttünk, addig meg gyorsan ki kell találni hogy mikor látogatjuk meg őt a Nagy Almában (New Year’s resolution number two).

A buli végül hajnali háromkor oszlott fel, amikor Lila Lisa egyértelműen eldöntötte, hogy haza kell menni, mert ő másnak még karácsonyozik az Eddig Még Legnormálisabb fiatalemberrel, reméljük jól sikerült. A másik három jelenlevő (mármint hajnali háromkor) másnap reggel korán kelt, ugye mondanom sem kell, hogy nem önszántából, de mindegy, így is tök tuti buli volt! Köszi Csajok!

Emlékeztek arra a bejegyzésre/emailre, amiben az újévi fogadalmainkról volt szó? Jön az év vége és én persze már tervezgetek, hogy jövőre torna, meg saját idő, meg több játszótér, meg több kreatív foglalkozás, meg több fodrász, meg több szépirodalom....

De ma rádöbbentem, hogy ez hülyeség! Mert mi a legnagyobb bajom? Hogy mindig túlhajszoltnak érzem magam és esküszöm már azon is kiborulok, hogy ha este meg kell locsolnom egy nyamvadt virágot! na, és akkor én még ide szeretnék még egy kicsivel több szabadidőt/sportot/odafigyelést/olvasás benyomni...

Szóval az idei feladat a következő: átgondolni, hogy jövőre mit szeretnék többet csinálni és mit szeretnék KEVESEBBET csinálni. Minden fogadalom csak akkor ér, ha lemondás is van mellette. Valahogy így:

- Gyalog járok Emmáért az oviba, mert a mozgás+levegő mindenkinek jót tesz - cserébe pont leszarom, ha hétköznap nem marad időnk kreatívkodni, eleget rajzolnak/festenek/gyurmáznak ők az óvodában! Hazajövünk, kis játék, vacsora, mese, alvás. Pont elég egy napra.

Egyenlőre itt tartok, tele vagyok ötletekkel, hogy mit szeretnék még többet csinálni, de basszus, a lemondásokat nagyon nehéz megtalálni....

... ezentúl hívjatok nyugodtan feministának...

Szerdán este telibe kaptam az uzsonnát és a viszonylag szerény mennyiségű vacsorát, pontosan az ölembe vissza, este 8kor a hintaszékben. Lajosom még sehol, én meg ott ültem egy bágyadt gyerekkel a kezemben, csöpögve a banános, gabonapelyhes trutyitól..... Tudom, már biztosan sokan jártatok így (vagy még cifrábban), de így elsőre eléggé lefagytam... Erre mit mondanak az okosok? Ruhástól állj be a gyerekkel a zuhany alá? (Megjegyzem nagyon okosan célzott, csak anya és a szopipárna vált áldozattá - hiába, no, az én lányom:)

avagy ezért jó egy pszichológus a csapatban...

Szóval, tegnap hosszan bizonygattam Lila Lisának, hogy NINCS MÁS LEHETŐSÉG!, de azért a szavai még hosszan munkáltak bennem (mert a szavak már csak ilyenek) és ennek eredményeképpen ma reggel úgy döntöttem, hogy van :-) Reggel nyolckor ugyanis fogtam Pöttömöt és Picurt, beraktam őket a kiságyba ("Játszatok szépen!") és kimentem a konyhába inni egy kávét! És tök jó volt! Ott ültem egyedül (!) a konyhaasztal mellett, kezemben a forró kávéval és nyugodtan szépen átgondoltam a napomat. Jól esett nagyon.

És abban az öt percben, amíg kávéztam csak ötször kellett biztosítanom a másik szobában játszó gyermekeimet arról, hogy igen, látom milyen szépen játszanak és milyen ügyesen építenek, csak így tovább :-)

Mi a tanulság? Többet kell találkoznunk!

Ahogy azt már Mr. Big Fan is megmondta, hiába nagyon bölcs barátnőink vannak.

Csak, hogy ne maradjatok le a legfrissebb marhaságokról:

korábbi nevén Aktivista, aki júniusi látogatásom után eltűnt tegnap jelentkezett, hogy nem hagyta-e nálam a fekete cipzáros pulóverét??? WTF???

Hogy lehet valakinek pofája ehhez?

Úgy elküldtem volna a fenébe az aktivistaságával.... de nem tettem...

Óceán túlról érkező barátnőnk születésnapjának tiszteletére végre elszántuk magunkat és ultimátum elé állítottuk a szüleimet: "Pénteken este nálatok alszanak a gyerekek! Ha nem tetszik, visszük őket a másik nagymamához vagy babysittert keresünk vagy átmeneti szálláson helyezzük el őket vagy tökmindegy, de mi bulizni megyünk." Persze elvállalták őket, mi meg örültünk és gyorsan kihasználtuk az átmeneti nagyszülő-féltékenységet, hogy biztosítsuk a másik nagymamát, hogy majd ott is alhatnak a gyerekek.

Lányok, én heteken át ezt a napot vártam! Az estét is persze, de talán még jobban a másnap délelőttöt. Mert azért bulizni már voltam, de hétvégén sokáig már nem is emlékszem, hogy mikor aludtam. Nyugodtan. Anélkül, hogy tudnám, hogy Maczkó küzd. Vagy, hogy mindjárt ébrednek. Vagy, hogy szaladni kell értük. El se tudtam képzelni, hogy milyen lesz.

És még most sem tudom (hogy milyen lett volna). Reggel nyolckor ugyanis felhívott Anyósom*. Hogy kell-e paradicsom a piacról.

AKURVAÉLETBE!!!!!

*nem, a telefonomat nem kapcsoltam ki, mert in case of emergency, anyukámnak megígértem, hogy el tud érni.

PS: just to make things worse, anyósomnak előtte pont meséltem, hogy úristen mennyire várom már a hétvégét és az alvást és a csendet.... csak elfelejtette, hogy ez pont ez a hétvége. AKURVAÉLETBE!!!!

Valahogy így érzem magam. Sokszor van ilyen érzésem, amióta a kis Manócskával töltöm a napjaimat, itt vidéken. De ma szó szerint be vagyok zárva!!!

Kedvesem hajnalban elment dolgozni és ahogy azt kell, bezárta a házat. Én meg reggel vettem észre, hogy a kulcsom a kocsiban maradt az udvaron!!! Nem, nálunk nincs olyan, hogy pótkulcs. Illetve Kedvesemnek van 2 kulcsa, de természetesen mindkettőt magánál hordja (ne keresd ebben a logikát!). Minden ablak ráccsal védett, kimászni lehetetlen.

Ne aggódjatok, a felmentő alakulatot már értesítették, hamarosan érkezik a kiszabadításunkra :)

Sziasztok!

Már jó régen nem írtam, teljesen elfelejtettem...:( Most gyorsan pótoltam a bejegyzések átolvasását:)

Hétvégén Balatonxxx napok voltak, bábszinházzal. "Eperke" egyből rohant  a színpadra, táncolni, majd utána egy kisfiú, fel akarta kérni, de nem sikerült. Utána végre lejött onnan a gyerekem, majd a kisfiú utána... mögöttünk egy méterrel mindenhova követett minket...!!! Aztán egyszer csak odajött, hogy ő megmutatná a lányomnak, hol a csúszda, meg vattacukrot is venne neki!!! Mondtam sétálni lehet, vattacukorról szó se lehet. A nagy csúszdához meg még KICSI !! Ezt az utóbbi mondatot Eperke is többször megerősítette a kisfiúnak. Szerencsére ekkor megérkezett az anyukája és kiderült, hogy kis srác még csak 4 éves !!! Egyébként aranyos volt, abszolút gyerekesen zajlott a dolog, gyerek meg ártatlanul nézelődött. Mi lesz később??? jaj, mi lányos anyukák....