Óceán túlról érkező barátnőnk születésnapjának tiszteletére végre elszántuk magunkat és ultimátum elé állítottuk a szüleimet: "Pénteken este nálatok alszanak a gyerekek! Ha nem tetszik, visszük őket a másik nagymamához vagy babysittert keresünk vagy átmeneti szálláson helyezzük el őket vagy tökmindegy, de mi bulizni megyünk." Persze elvállalták őket, mi meg örültünk és gyorsan kihasználtuk az átmeneti nagyszülő-féltékenységet, hogy biztosítsuk a másik nagymamát, hogy majd ott is alhatnak a gyerekek.
Lányok, én heteken át ezt a napot vártam! Az estét is persze, de talán még jobban a másnap délelőttöt. Mert azért bulizni már voltam, de hétvégén sokáig már nem is emlékszem, hogy mikor aludtam. Nyugodtan. Anélkül, hogy tudnám, hogy Maczkó küzd. Vagy, hogy mindjárt ébrednek. Vagy, hogy szaladni kell értük. El se tudtam képzelni, hogy milyen lesz.
És még most sem tudom (hogy milyen lett volna). Reggel nyolckor ugyanis felhívott Anyósom*. Hogy kell-e paradicsom a piacról.
AKURVAÉLETBE!!!!!
*nem, a telefonomat nem kapcsoltam ki, mert in case of emergency, anyukámnak megígértem, hogy el tud érni.
PS: just to make things worse, anyósomnak előtte pont meséltem, hogy úristen mennyire várom már a hétvégét és az alvást és a csendet.... csak elfelejtette, hogy ez pont ez a hétvége. AKURVAÉLETBE!!!!
Utolsó kommentek