Olyan rég írtam bejegyzést, hogy észre se vettem, hogy megváltozott ennek a blognak az admin felülete. Dehát gyökerestül felfordult az életem már több, mint két hónapja és ebbe nem fért bele blog írogatás.

Nem bizony, mert beköszöntött a boldogság és a tavasz, megváltoztak a prioritások és képzeljétek, tényleg nem érek rá a világhálón elütni az időt! (Sőt, még a kábel TV előfizetésemet is lemondtam!) Praktikus okokból sem közelíthetem meg ezt a fórumot otthonról, mert van egy kedvesem, aki rendszeresen a gépemet használja és nem szeretném az orrára kötni a titkos blogunk létezését.

Majdnem minden szép és jó. Ami miatt azt írom, hogy "majdnem", az is csak annak köszönhető, hogy kiforrott egyéniséggel rendelkező felnőtt emberek vagyunk. Kimondom nyíltan: megvannak a rigolyáink. Elszoktam az együttéléstől (főleg annak eme intenzív formájától, ld lejjebb) és ő amúgy is egy bolondos ember, aki totálisan eltérő személyiség, mint én.

De Kedvesemmel minden kaland, pezsgés, izgalom, lüktetés és heves érzelem és emiatt megéri a súrlódásokat elviselni! Velem még pasi nem káromkodott annyit, mint ő két hónap alatt, de nem is szeretett engem még senki ilyen intenzitással :)

Kapcsolatunk kezdetétől két lakhelyi lettem, amit talán most kezdek csak igazán megszokni. Az én rendezett, takaros otthonomba inkább csak aludni járunk, mert a város adta szabadidő eltöltési lehetőségeket hétköznap kiaknázzuk (mozi, koncert, hangverseny, opera, kiállítás), nála vidéken pedig élünk, mint a betyárok: mire munkából megérkezek, a vacsora hol bográcsban rotyog, hol nyársra kell szúrnom, vagy a grillre feldobnom, de egészen biztos, hogy valamit megint keresni kell abban a kissé kaotikus univerzumban.

Persze, örültem kezdetektől, hogy van egy párom, akivel együtt vagyunk lépten-nyomon, de hetekig motoszkált bennem, hogy azért mégis jó lenne néha egy kis magány és pihenés egyedül. Ehhez tudni kell, hogy Kedvesem szabadon osztja be az idejét és nem várják reggel 8-kor a gyárban, úgy mint engem, viszont este és éjjel maximálisan ki szeretné használni a velem töltött időt. Lett egy gyerekem, aki napközben szerencsére elfoglalja magát, de munkaidőn kívül elvárja, hogy szórakoztassák. Hízelgő és jól esik ez a ragaszkodás, de a konstans kialvatlanság már kevésbé. Amikor pedzegettem, hogy hébe-hóba nem lehetne-e egy-egy éjszakát külön eltölteni, akkor tini lányokat megszégyenítő hisztit és sértődést tapasztaltam meg. Úgyhogy taktikát váltottam, többször hangoztatom, hogy én napközben nem dőlhetek le egy órácskára szundítani ("Miért, nem férsz be az asztal alá?") és, hogy nekem bármit munka után kell elintéznem. Némi fejlődést már észlelek e téren, de a késő esti vacsorák és a 10 óra után kezdett filmnézéseket még mindig nehezen viselem.

Aztán most már megint eljutottam arra a pontra, hogy mindegy, hogy hol és mit csinálunk, csak járjon már le a műszak és hadd induljak a Kedvesemmel találkozni, hogy újra együtt legyünk! Hát már majdnem 10 órája távol vagyunk egymástól, ez tarthatatlan!!! :)