Bébi, bébi, bébi! Mindenhol csak kisbabák vesznek körül! Ami tök jó és imádom, ezért kismamák vigyázzatok, gyakori vendég leszek a háznál :) De a tudatalattim bekavart és ezért most haragszom rá (ezt bogozd ki!). Mert kiben bízzak, ha a saját tudattalattimban nem?!
Azt álmodtam, hogy nekem is bébi nőtt a hasamban. Meg is jegyeztem álmomban, hogy igazat kell adni S.Pötyinek, tényleg olyan érzés, mint amikor egy kisbéka mocorog a pocakban. Felébredtem, mindenre emlékeztem* és nagyon mérges voltam álombeli énemre, mert:
- hogyan tudtam nem észrevenni korábban, hogy állapotos vagyok (dudorodó pocak, érzékelhető mocorgás - kb. 4-5. hónap!!!);
- gyors fejszámolás után megállapítottam, hogy ki az apja és az volt a reakcióm: "Ó, miért pont ő?!!!!" (kis ő-vel)
- az volt a konklúzióm, hogy MOST NEM LEHET, MOST NEM AKAROM, márpedig nincs mit tenni, úton volt a bébi
Elkezdtem gondolkozni, mit is akart velem közölni a tudatalattim. Egyféle módon dekódoltam az üzenetet és igazat kellene adnom neki: figyelj oda jobban magadra, tetteidnek következménye van, vannak az életemet szignifikánsan befolyásoló események, amiket nem tudok irányítani, stb. Ugyanakkor kiráz a hideg az álombeli énemtől, brrrr! Csúnya, csúnya tudatalatti!
* Miért van az, hogy a kellemes álmokat nem tudom felidézni ébredés után, viszont a rosszakra szoktam emlékezni?
Utolsó kommentek