Második lakhelyemen, azaz a gyárban, ha az állandó posztomról nézve jobbra fordítom a fejemet, akkor egyenesen a műszakvezetőre tekintek. Mivel az ő irányába bambulni nem  annyira szerencsés, általában bal irányba szoktam révedezni, ahonnan egy neves fővárosi bevásárlóközpont kacsint rám vissza.

Az ember egy gép, így üzemanyagra van szüksége. A közelsége és a benne elhelyezkedő számos étkezési lehetőség által szinte kézenfekvő, hogy ebédidőmet általában eme bevásárlóközpontban szoktam eltölteni. A plázában töltött ebédidőt többféle módon lehet elütni:

1. A pénztárca kímélő: célirányosan megközelítek egy tápegységet, étket választok, becsomagoltatom, majd egyenes úton visszatérek a bázishoz, a gyárba, ahol kényelmesen, nyugodt környezetben porcelán tányérról és fém evőeszközzel elfogyasztom.
2. A praktikus: mivel a pláza számos szolgáltató egységnek is otthont ad, vannak napi teendők, amiket itt el lehet végezni, pl. lottószelvényt vásárolni, bankba menni, kulcsot másoltatni, napi élelmiszer bevásárlást megejteni, stb. Ezen teendők természetesen a táplálkozásra fordított idő rovására mennek, így az ebédet a gyár konyhájában sebtiben tudom már csak elfogyasztani.
3. A szuboptimális (?): ez a mód nem szándékos, hanem az 1. és a 2. módozat iránytévesztésének, az eredetileg vezérlő szándék elsorvadásának az eredménye. Amint belépek a plázába, eszembe jut, hogy ebédbeszerzés előtt még gyorsan be kellene ugrani egy üzletbe, mivel ott hamarosan akció lesz és tudatos vásárlóként előre fel kell térképeznem a terepet. De ha már azon a szinten vagyok, bekukkantok egy másik üzletbe is. A harmadikba csak azért megyek be, mert útba esik az étterem felé menet. A negyedik butik próbafülkéjében ráeszmélek, hogy letelt az ebédidőm. Ilyenkor műanyag dobozból fogyasztom el az étkemet a gyár futószalagja mellett...

A rendezett táplálkozás érdekében második hete házhoz szállíttatom az ebédemet. Azóta nemcsak rendszeresen és egészségesebben táplálkozom, hanem pozitív externáliaként sikerült levetkőznöm a pláza párduc mivoltomat. (Pláza párduc: bevásárlóközpontokban rendszeresen fellelhető nőstény egyed, aki shoppingolásban jártas és otthonosan mozog az ott fellelhető üzletekben, számot tartva a legfrisebb kínálatot. Vadászterülete egyezik a távoli rokon pláza cicáéval, azonban annál kecsesebb  és nem felel meg az utóbbi kötelező kritériumainak (pl. csípőnadrág - hasat szabadon hagyó póló - push-up melltartó kombináció, tetovált szemöldök, magas talpú cipő, stb.).

De jaj, a szunnyadó nagymacska felébredt! Ma tápanyagban gazdag és vitamindús ebédem elfogyasztása után fent említett 2. módozat szándékával mégiscsak felkerestem ebédidőmben a plázát és a bennem szunnyadó párduc felébredt. Az eredmény 2 db ruha vásárlása (mindkettő le volt értékelve!) és kevert érzelmek: a zsákmány elejtése mindig örömet okoz, az akciós ár elégedettséggel tölt el, a becserkészés időtartama alatt kimozdultan gyári tespedtségemből és mozgásban voltam; ugyanakkor úgy érzem, hogy gyenge vagyok mert engedtem a csábításnak, ismét áldozatául estem a fogyasztói társadalomnak.

Mi a konklúzió? Egyszer vadmacska, mindig vadmacska? A pláza párduc pozitív vagy negatív társadalmi jelenség? Büszke legyek arra, hogy pláza párduc vagyok, vagy szégyelljem magam?