A következő esettanulmány vár megoldásra:

1. Van egy barátnő, akit felhív a gyerekkori legjobb barátja, akiről köztudott volt, hogy nem házasságpárti, hogy esküvője lesz.

2. Barátnőt felkéri tanúnak. Az elfogadja.

3. Három héttel a bejelentés után pánik szagú email érkezik, hogy beszélniük kell, mert visszament az időbe, a középiskolás évekbe. Ajajjj, ez nem jelent semmi jót. A mostanra már tanúvá avanzsált barát érzi, hogy itt nem egyszerűen a megszokott menekülési kényszerről van szó, hanem többről... És lőn igaza lett. A mennyasszony felvette a kapcsolatot rég nem látott és hallott volt osztálytárssal és úgy tűnik előtőrt a már régen is sejtett a kémia. (itt csak zárójelesen annyit, hogy mennyasszony örök életében futott (szó szerint) a kötöttségek elől. A tanú szöktette meg/el otthonról Amerikáig 17 éves korukban, majd rosszul sült párkapcsolatnál távol-keletig szaladt egy évig járta a világot és most a házasság gondolota, újabb megkötöttség lebeg felette...). Kérdés, hogy ez most csak menekülés és pánik, vagy ténylegesen valós amit éreznek.

4. Tanú beszét fiúval (nem vőlegénnyel hanem kémiával) és láthatólag ellenkező nemű teljesen szét van esve barátnőtől. Tanú természetesen ennek örül,  mármint annak, hogy kémia fiú oldaláról tényleg komolyak a szándékok... de hát akkor sem könnyű a dolga, mert el kell döntenie, hogy a lány mit is akar... ez most menekülés, vagy esetleg tényleg a kémia fiú a nagy szerelem... 

jaj, jaj, jaj... nagy a felelősség...