Képzeljünk el egy nagy, ronda, régi, fehér beépített szekrényt (a jó memoriával rendelkezők előnyben). Képzeljünk hozzá egy hiú hölgyet (majdnem olyat mint jómagam), illetve egy kevésbé hiú urat, aki cserébe utál szortírozni. Együtt éldegélnek ők kettecsként a nagy, ronda, gonosz szekrénnyel, titokban álmodozva annak fiatalabbra való cseréjéről....

Egyszer minden álom valóra válik ám! Megérkezik zaklatott életükbe a fénysugár (S. Pötyi közeli rokona ismerőse révén), és beköltözik hozzájuk egy gyönyörű, új, nagy, tágas, fényes szekrény tolóajtóval (hhmmmm!), extra fiókos szekrénnyel (hogy végre ne cipősdobozokban lakjanak a hölgy csipkeholmijai és az úr zoknijai), csinosan mellétervezett sarokszekrénnyel és sok-sok-sok akasztóshelllyel. A hölgy életének legszebb pillanataként eleveníti fel a percet, amikor először tologatta tolóajtót és tervezgette, hogy hogyan fognak a hátsó közlekedőben megbújni a kabátok, a belső szobában meg a blúzok, ruhák és szoknyák, anélkül, hogy mindig gyűrötten kerülnének elő.

Történetünk csúcspontján jártunk, de sajnos minden álom végett ér egyszer, legkésőbb a bepakolásnál. Mert a ruhák nem férnek be. Ismétlem: NEM FÉRNEK BE. A főhősnő és hű segítője (szintén közeli rokon ismerős) kétségbeesetten néznek egymásra, és végül belátják, hogy a vég elkerülhetetlen: szortírozni kell. És most jön az élet nagy kérdése: az eredeti mennyiségnél két zsákkal kevesebb ruha miért nem fér be a kétszer akkora szekrénybe???????

Válaszokat a kommentboxba várjuk.