Ezúton szeretném jelezni minden kedves, többé-kevésbé aggódó barátnőmnek, hogy az általam kibocsátott jelekkel ellentétben azért tisztában vagyok vele, hogy objektíven nézve nekem nagyon jó dolgom van. Csakhát a szubjektív érzékeléssel akadnak időnként problémáim. Mint például ma.

Annak ellenére, hogy panaszra nem lehetne okom, a mai napot mégis szívesen egy barlangban tölteném, egyedül. Pedig tegnap nagyon szép és pozitív filmet (The Intouchables) néztünk meg Pötyivel és Lisaval, majd utána még nekem is estek, hogy lelkileg megerősítsenek. Elhalmoztak a bókjaikkal és a jótanácsaikkal. Kívánhat egy nő ennél többet?

Tényleg nem akarok hálátlannak tűnni, de ugye ti is ismeritek azt az érzést, amikor külön-külön nézve az elemeket minden megfelelőnek tűnik, de az összképpel, a végeredménnyel mégis elégedetlenek vagytok? Vagy csak én vagyok ennyire elkényeztetve és elszakadva a realitástól?

Minden esetre köszönöm a kedvességeteket és Pötyinek ígérem, hogy nem egy könyvét el fogom olvasni! (Képzeljétek, szó szerint egy fél polcnyi irodalmat, amitől szerinte jobban érezhetem magam, behozott ma nekem a munkahelyemre. Én úgy meghatódtam...)