őszinte leszek... mert most küzd valami bennem, hogy szabad-e vidám dolgokról blogolni, tudva azt, hogy egyikünknek mennyire fáj. Szeretném, hogy Plie tudd, hogy nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rád és hogy most min mész keresztül. Tehetetlen vagyok, de ugyanakkor most írok egy bejegyzést ami vidám lesz. Tudom, hogy ez nem rossz, de még sem tudom, hogy helyes-e. Ezt azért írtam le, hogy tudjátok, hogy mind eközben küzdők a belső harcokkal, hogy ezt most helyes-e. Kérlek olvassátok mosolyogva és remélem, hogy senkit sem bántok vele. Családról és barátokról szól.

Ugye facebookon már hetek óta szórakozatom a tisztes közönséget azzal, hogy a huszas éveim utolsó napjait töltöm. Nem félek a harminctól, szerintem a mai nők harminc felett lesznek csak igazán NŐK. Az, hogy még néhány napig csak huszon valamennyi vagyok pedig itt pofátlanuk fiatalnal számít... Viszont az a kellemes meglepetés ért, hogy ma megérkezett a testvérem emiatt és holnap még csatlakozik hozzánk 3 fiatal (középkorú) ember úgyszint e célból... A szigetes csapat egy része... tesóm névrokona és gyerekkori barátunk, meg a pilóta és az a fiú aki Plie téged a múltkor homlokon csókolt. Ma az is kiderült, hogy pénteken még jönnek ketten, egy akit nem szeretünk, mert a barátnőnkkel nem viselkedett szépen, meg egy brit fiú aki otthon lakik. Nagyon jó esik, hogy (részben) miattam ide repülnek. Komoly hétvége lesz. Ígérem, hogy beszámolok róla. Emiatt megint kicsit eltűnök. Sok puszi mindenkinek